Az elalvásra való képesség két kulcsfaktoron alapszik: az alvásnyomáson, azaz a fizikai fáradtságon és a szervezet bioritmusán. Napközben az alvásnyomás fokozatosan növekszik, más szóval minél többet vagyunk ébren, annál nagyobb az alvásnyomásunk. Az éjszaka kezdetén ez a nyomás elég gyorsan leesik, az alvás első harmada után pedig több mint a felére csökken, emiatt sokan felébrednek körülbelül 2-3 óra alvás után egy rövidke időre.
A legtöbben, akik alvászavarokkal küzdenek, szeretnének minél több alváshoz jutni, a szokásos alvási időn kívül is. Azonban egy nappali rövid szunyókálás az alvásnyomás aránytalan csökkenéséhez vezethet, mert ha alacsonyabb az alvásnyomásunk, akkor az éjszakai alvás kevésbé mély és rövidebb lesz, ráadásul alvászavarok is kialakulhatnak. A hétvégi hosszú alvások szintén összezavarják az alvási ritmust, ezáltal csökkentik a temészetes alvásnyomást.
A svéd Umea Egyetem egy tanulmánya szerint1 két tényezőnek van jelentős hatása az alvás minőségére: az érzelmi támogatásnak és a társadalmi befogadásnak. A tanulmányban több mint 1000-ren vettek részt, és kimutatták, hogy azok, akiknek kevés barátjuk van, és gyenge a szociális környezetük, sokkal gyakrabban küzdenek alvászavarokkal. A nők jóval érzékenyebben élik meg az érzelmi támogatás hiányát, mint a férfiak. Aki alvászavarokkal küzd, gyakran nyomott és rosszkedvű reggelente, ami még nehezebbé teszi a szociális kapcsolatok építését. Egy biztos környezeti háttérrel könnyebb az elalvás.
A magas koncentrációjú macskagyökérkivonat elősegíti az elalvást és javítja az alvásminőséget, emiatt másnap jó kedvvel ébredünk és a környezetünkkel szemben is barátságosabbak leszünk
A nők sokkal többször küzdenek alvásproblémákkal, mint a férfiak. Ennek egyik lehetséges oka a női hormonok egyensúlyának ingadozása. Különösen a menopauza kezdetekor fellépő hormonszintcsökkenés zavarhatja meg az alvás ritmusát, ami alvászavarokhoz vezethet.
Emellett sok nő stresszel, feszültséggel és nyugtalansággal küzd a nap folyamán. A gyerekeket, a párkapcsolatot, a háztartást és a munkát nehéz teljesen összeegyeztetni. A folyamatos feszültség általában nem szűnik meg estére sem, mikor már ideje lenne álomba merülni.
1 Nordin et al. Psychological factors, gender, and sleep. Journal of Occupational Health Psychology 2005;10(1):54–63; study on 1,179 working individuals (623 women, 556 men)
2 Dittami et. al. Sex differences in the reactions to sleeping in pairs versus sleeping alone in humans. Sleep and Biological Rhythms 2007;5(4):271–276
3 Debono et al. Modified-Release Hydrocortisone to Provide Circadian Cortisol Profiles. The Journal of Clinical Endocrinology and Metabolism 2009; 94(5):1548-1554
4 Harvey, A. G. and Payne, S. The management of unwanted pre-sleep thoughts in insomnia: distraction with imagery versus general distraction. Behaviour Research and Therapy 2002;40(3):267–277